Értelmezések versenye – avagy kibekkelhető-e a menekültdiskurzus?

  • Madlovics Bálint
  • 2016. szeptember 25.

Liberális szemmel – Republikon

A demokrata ellenzék pártjai láthatóan nem nagyon tudnak mit kezdeni a menekültüggyel. A küszöbön álló kvótareferendummal kapcsolatban ugyan már kialakították – hellyel-közzel konzisztens – álláspontjukat, miszerint az „igen”, a „nem”, a bojkott vagy az érvénytelen szavazat-e a kívánatos, az ehhez használt érvrendszereik viszont nem vagy csak érintőlegesen foglalkoznak konkrétan a migránsokkal, illetve a bevándorlási válsággal.

Az említett pártok politikusai ezt azzal szokták indokolni, hogy a népszavazás valójában nem is a migránsokról szól, hiszen – mint mondják – nincs is betelepítési kvóta, senki nem akar menekülteket (jelentős számban) Magyarországra oktrojálni. A politika azonban az értelmezések versenye: semmi sincs kőbe vésve, és mint minden a közéleti diskurzusban, az október 2-i kvótareferendum is a politika szereplőinek tolmácsolásában nyeri el az értelmét. A politikusok pedig az érdekeik szerint keretezik, illetve tulajdonítanak jelentést a politikailag jelentős eseménynek. A kormánypárt például a kvótareferendumról olyan értelmezést kínál, miszerint az igenis a menekültekről szól – csak nem a mostani, hanem a majdan Európába jövő menekültáradathoz kapcsolódó lehetséges kényszerbetelepítési döntéseknek kíván gátat szabni.

Ezzel szemben a demokrata ellenzék pártjainak kommunikációs stratégiája sokkal inkább a menekültkérdés eltolására és a referendum más témákra keretezésére irányul. A Liberálisok „igen”- és a DK bojkott-párti érvelése főleg az európai uniós tagsághoz köti a népszavazást, míg az MSZP és a kampány idejére összefogott Együtt, PM és MoMa gumicsontnak, figyelemelterelésnek tartja azt és inkább „az ország valós problémáira” terelnék a közbeszédet: az oktatásra, az egészségügyre és a korrupcióra, egyebek közt.

Jelen helyzetben mind a kormány, mind a demokrata ellenzék pártjainak keretezési kísérletei racionálisnak tűnnek a rövid távú politikai haszonszerzés szempontjából. A kormány menekültügyben gondosan fölépített és hosszú ideje markánsan képviselt, populista álláspontját a lakosság zöme osztja – ugyanúgy, mint hogy Magyarországnak az EU-ban kéne maradnia vagy hogy komoly problémák vannak a kormányzás minőségével. Ráadásul a kormány nyomasztó médiafölénye szintén afelé tereli az ellenzéket, hogy saját témákkal igyekezzen föltűnést kelteni ahelyett, hogy beleállna a migránsokkal kapcsolatos vitába, melyben a kormánynak sokkal több lehetősége lenne sulykolni a saját álláspontját és eltorzítani az ellenzéki pártokét.

A demokrata ellenzék stratégiája azonban hosszú távon már kevésbé működőképes. Alig több mint egy héttel a kvótanépszavazás előtt nem csoda, hogy szinte minden médiafelületet a menekültügy ural, viszont ez kisebb-nagyobb kilengésekkel, de alapvetően már bő másfél éve így van. A téma nem fáradt ki, illetve nem tudták tartósan fölülírni – a lakosság zöme számára látható menekültek hiányában sem – a pártosodott vagy civil ellenzéki erők által felszínre hozott, új témák. Ennek oka nem pusztán a kormány már említett médiaerejében keresendő. Legalább ennyire fontos, hogy a menekültügy igazából nem egyetlen ügy, hanem egy komplett diskurzus, amely számos témát és árnyalatot hordoz magában.

Baloldali politikusok és véleményformálók hajlamosak a kormányzat kampányait szimpla gyűlöletkeltésként vagy uszításként ábrázolni, pedig ez valójában egy jelentős és félrevezető leegyszerűsítés. A kormány migránsokkal kapcsolatos szólamai többek közt azért is tudtak a kezdetekkor gyökeret verni a közéletben és annak nyomán a választók fejében is, mert kapcsolódtak korábbi diskurzusokhoz, széles körben elfogadott narratívákhoz és fölhasználták azok toposzait is – gondoljuk a második Orbán-kormány szuverenitás-érveire vagy a „döntésképtelen EU” toposzára, amelyet korántsem szokás a gyűlöletkeltés formájának tekinteni. Az pedig, hogy ilyenformán több témát is egybefogott ez a diskurzus, végső soron lehetővé tette, hogy a menekültügy ilyen sokáig ne fáradjon ki, hiszen folyamatosan frissíthető és bővíthető volt új témákkal és elemekkel (mint például a terrorizmus vagy Soros György személye).

Világos, hogy egy olyan kommunikáció, amely a hazai közönség komoly hányadának világképét alakítja, nincs egy súlycsoportban az olyan ügyekkel, amelyek a világképekben csupán értelmeződnek. Az ellenzék zöme a korrupciós ügyeket vagy az oktatás problémáit egyszerűen csak fölhozza, rájuk mutat, és a társadalom ezeket valóban problémaként is érzékeli. De nem ad hozzájuk sajátos narratívát, a közönség meglévő világképének árnyalását szolgáló elemeket, és így például a korrupciót a választók – mint az a kutatásokból is kiderül – végső soron érdektelennek is ítélhetik a pártválasztásnál. Az Európa-pártiság pedig ennek a pandanja: ez ugyanis technikailag egy narratíva, és 2010 előtt működőképes is volt, viszont a Fidesz szuverenitás-narratívája (amelyre, mint említettem, a migráns-narratíva is épül) épp ennek a tagadásaként jött létre, érveket adva a választók kezébe, hogy árnyaltabban és alapvetően szkeptikusabban viszonyuljanak az EU-hoz, illetve annak egyes aspektusaihoz. Ilyenformán pedig az artikulálatlan EU-pártiságot nemigen fogadják el a választók, ami ugyancsak hatástalanná teszi ezt az üzenetet is a kormányzati kommunikációval szemben.

A demokrata ellenzéknek hosszú távon két lehetősége van. Az egyik, hogy ténylegesen beleáll a menekültügybe, és fölhasználva akár az orbáni narratíva egyes alapvetéseit is, széles körű és saját választ kínál a választóknak. A másik, hogy megpróbálja kibekkelni a menekültdiskurzust, mondván, hogy a kormány már túlságosan a magáévá tette azt, és nincs esély az ebbéli vélemények megváltoztatására. Ahhoz viszont, hogy ez a stratégia sikerre vezessen, az kéne, hogy a demokrata ellenzéknek legyen egy hasonlóan jól fölépített és adaptív üzenetrendszere, amely egyúttal hatásosabb is, mint a menekültügyre építő, de a már említett okokból akár 2018-ig is könnyen felszínen tartható orbáni narratíva.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.